Esti-reggeli móka a garázsokkal: este az IBM-es sorompó nem akar kiengedni a mélygarázsból, aztán reggel a hotelből nem akar kiengedni az automata, azután az IBM mélygarázsba nem akar beengedni a szigorú biztonságiőr-néni...Mikor végre felnyílik az alvilág kapuja, Stefanie dühödten a gázba tapos és bezúg a föld alá. Magával viszi négyünk táskáját, akik előzékenyen kiszálltunk a kocsiból. Kutyagolhatunk utána a benzinszagú neonfénybe. Hátramaradok, mert imponál a 3 magas fickó látványa fekete kabátban a szürke-acél hátérrel. Nem tagadhatom meg magam, ezt le kell fényképezni :D
Kezdenek egyformásodni a napok...
Egész napi üldögélés és projektorbámulás után betonkocka a fenekem és hozzá kőgolyó a fejem, benne száraz lukak a szemeim. Lehetne beléjük pl virágot ültetni.
Már az ablakon túli világ is elszürkült.
Egyszer felébredek; Wilfried kérdez valamit. Ködösen sejlik, mit is akar, félig találomra válaszolok. Nem kérdez többet.
Micimackó vagyok, és Bagoly tart beszédet.
Lemerült az akksim, a gépé is, így most már olvasni sem tudok.
CTAM, GRR - hallok pár hülyeséget, de lenyelem. Kivéve egyet: nem a léteszt templétet használtad. Derültség. Aztán már nem.
Nap végére azért kiderül, hogy nem minden arany fényes, ez a wrocławi project (a Unity: munka jön Fehérvárról és Brnoból Wrocławba, miközben munka jön Németországból Fehérvárra meg Brnoba; és a Fallplan: munka jön Németországból Wrocławba - összesen mintegy 300 FTE mozdul) ugyanazoktól a sebektől vérzik, amitől az összes otthoni német project: a Project Managementen kívül senkinek nem fontos, hogy szabályos legyen, csak legyen meg mihamarabb.
Utolsó órában már emelt hangú elégedetlenkedés a német kollégák körében. Ők is fáradnak azért, és nehezen viselik, ha a dolgok nem az ő szájuk íze szerint alakulnak.
Állok, téblábolok. Lefényképezem a quiet roomot...
...meg a kilátást...
Wilfried elmeséli, hogy Katarina (a név nem tuti) Brnoban nagy csalódást okozott neki. Tavaly decemberben megkérték, legyen a wrocławi team leadere, igent mondott, de azóta semmit nem tett azért, hogy ez meg is valósuljon. Nem igazán kooperatív, hogyúgymondjam. Kéne egy tapasztalt pull PM. ... ....Fabiola, nem lenne kedved?
Öööööööö...tulajdonképpen nem lenne ellenemre, de még hadd gondolkodjak rajta, jó? Jó, persze. Majd még keresni foglak a következő hetekben.
Uhh....na, azóta gondolkodom, és egyre kevésbé lenne kedvem. Mér mindig németeket fúj az utamba a szél? Én Angliát akarom!
Egész nap egy alma és egy kávé a fogyasztásom, büszke is vagyok magamra. Hazaesés (kicserélték az ágyneműt, dejólenne belebújni moströgtön), eszem egy kis magvas kenyeret gépsonkával, ezt még kedden vettem a Dinoban, nem akarom, hogy idebüdösödjön....hétkor tali a lounge-ban, megint megyünk vacsorázni, ezúttal egy Marta nevű lengyel lánnyal, aki a változatosság kedvéért - angolul csacsog bárkivel bármennyit. Ezeknek valami leküzdhetetlenül égető beszédkényszer nyomja az agyukat egész nap. Estére már nem bírják tovább, kitör belőlük. Csak odafigyelni képtelenség. Válaszolni meg kész kihívás. Mivel Stefanie-t, a német projekt managert most jobban leköti a munka és az arról való beszélgetés Wilfrieddel, Marta engem talál meg, dumcsizunk, mintha ezeréves ismik lennénk.
Odaérés; étterem a történelmi városnegyedben, Pod Papugami (két papagáj) jó kis hely, az árak éppen kétszerakkorák, mint a tegnap este.
Stefanie Kolar - nálam talán valamivel fiatalabb, alacsonyabb, egészen helyes szőke lány, de sajnos a lehető legtipikusabban német. Mostanában olvastam valahol, hogy a német nők, pláne a business szektorban, valamiért azt gondolják, hogy minél inkább elrejtik, vagy éppen ellensúlyozzák a nőiességük legapróbb megnyilvánulásait, annál jobban tudnak majd érvényesülni. (Nota bene: ez talán a német férfiak közt igaz is)
Hát, Stefanie mindent megtesz, hogy se közelről se távolról ne tűnjön nőnek. Úgy jár, mint egy focista, a mimikája kb egy tízéves fiúé, a viccei és a nevetése ízetlenek de annál harsányabbak...kicsit kárbaveszettnek érzem. A magánéletéről nem tudok semmit, és bár első blikkre leszbikusnak tűnhet, szerintem nem az. Inkább az a típus, aki nem is tudja, mi a romantika, ezért sosem hiányzott neki. Összességében viszont mégis szimpatikus, mert jószándékú és pozitív.
A vacsora egy dézsányi saláta kevés száraz sült pulykahússal. Biztos nagyon egészséges, ezért megeszem. Majdnem mindet. A sör jobb.
Időközben megérkezik Jakub, akiről nem tudom, de úgy érzem, a lengyelkék managere lehet...Elkezd beszélgetni Frankkel, a nácifejű némettel (nem túlzás, tényleg úgy néz ki, a frizurája, meg a fekete szemüvege meg minden...eléggé ijesztő, pláne, hogy ő az egyetlen, aki szinte sosem szól hozzám.) Ettől végképp elnehezül a fejem. Ez a mai sör úgy hat rám, hogy azt kérdezem magammtól; kik ezek az emberek? Mit keresek én itt? Hogy is kerültem ide? Előkaparok egy ötvenzlotyst és látványosan felöltözöm. Hazatalálsz? Remélem. Biztos vagy benne? Nem. Hívj, ha baj van. Ezért most nagyon szeretlek, te fura, hallgatag, mindig figyelő Wilfried Hauser :)
Persze hazataláltam, útközben megcsodáltam a város több pontján látható bár nem feltűnő picike törpe-szobrokat
egy részeget, aki éppen majdnem a villamos alá esett el; meg a szoborcsoportot, akik bemennek a föld alá a zebra egyik végén és kijönnek a másikon. Mókás.
Még egy utolsó kép a hotel bejáratáról...
...a liftről, amibe egyszerre csak 13 osób fér be...
...és a folyosóról, ami kicsit mindig félelmetes...(Ragyogás, rémlik?)
Szobába be, facebook, blogírás, szunya.
No comments:
Post a Comment
have your say.......