Wrocław kaland Második nap

Megszólal az ébresztő. Hét óra. B@sszus, elfelejtettem kikapcsolni a rendes, hétközi vekkert. Ráadásul ez a saját telefonom. A táskában. Az asztalon. Ki kell mászni az ágyból elhallgattatni. Óóóóóóóóó. Függönyrésen besüt a nap. Ez legalább jó jel.
Visszabújás, jó ez a paplan.
Tíz előtt megint ébredés, mostmár nem bírok visszaaludni. De mást se. Fürdés. Egyeztetni kell Ewa-val. Le a recepcióra wifi-ért.
Helyesek ezek a recepciós fiúk :)
Facebook.
Wilfried, a meghívóm telefonál, ők is megérkeztek, mennek enni valamit; csatlakozom?
Nem, köszi, találkozom valakivel az IBM-ben. Ok, akkor holnap reggel.
Ewa egy óra múlva válaszol: ok, három után ráér, találkozzunk.
Taxi, AMEX, az esti rémálomhoz képest luxuslimuzin (pedig ez is csak egy Merci) > IBM Delivery Centre Wrocław. Messze van, majd 20 perc.
Üzleti negyed, szürkés-feketés üveg épület, az IBM. Nem szép, de legalább emeletes. Unott recepcióslány beszélget még unottabb barátnőjével, a legunottabb viszont mögöttük a biztonsági őr; ül és néz.
Fél négy, mire Ewa lejön értem.
Lifttel fel a harmadikra, ahol az itteni project managerek dolgoznak. Tágas, fehér falak, szemmagasságú paravánok, mindenféle színben, és körben nem ablakok, hanem üvegfalak, azontúl pedig egy éppen épülő vadonatúj, modern városkép. A lemenő nap szórja tele fénnyel és meleggel az egészet. Sóhaj.
Nincsenek sokan, de mindenki fiatal, mindenki mosolyog. Hova ülnél? Mindegy, csak ablakhoz...
Itt van Catalin is, a román fiú. Olyan beesettek a szemei, ettől valahogy betegnek látszik...Csacsogunk, kapok egy kávét is. Ide nősültem. Aha...
Ej, de jó ez. Leülök, Sametime, pár mail. Dolgozni kéne, de nem megy. Később végre beszélgetünk Ewa-val. A Projectről.
"Te sem értesz igazán a szerverekhez? Én se....hehe." Szimpatikus lány. Kicsit magamra emlékeztet. Jól beszél angolul. Félhat, latolgatom a buszozást, Ewa kinéz és kinyomtat nekem egy vonalat, amiről viszont kiderül, hogy naponta csak kétszer megy. Hm. Végül taxit hívunk nekem, együtt, mert a diszpécser nem beszél angolul. Megint hideg az este. Mendegélnek haza az emberek. Itt minden lány karcsú???? Eh.
Hotelből elindulás élelmet szerezni. Bazi hideg van. Pláza, megszólalásig ugyanolyan, mint itthon, csak ötszörakkora.
Ja, és itt van Marks & Spencer. Otthon vajon mikor lesz?
Két utcával arrébb, egy lépésre az eltévedéstől, kiszúrok egy feliratot DINO. Ez csak élelmiszerbolt lehet. Nyert. Hat után is nyitva. Hihetetlen, mennyire ugyanolyan minden, mint otthon, csak itt szebbek a fiúk és mindenki ezt a lehetetlen lengyelt beszéli. Saláta, sonka, magvaskenyér és kapros burgonyachips. Narancslé. Ne egyél sokat!
Can you please give me a plastic bag? Huh?
A pénztárosok is ugyanolyanok, mint otthon. Nem tudnak mosolyogni már.
Hazatalálás, leülés, falatozás, elhatározás: leírom, mi volt. Le kéne a többit is, ami azelőtt volt. Brüsszel, Koppenhága, Madrid, Sligo, Anglia, Belgium, Írország...annyi minden. Majd egyszer...
Hétkor kelni kell. Jó éjt.